Rajongóival beszélgetett a hegymászó

A lavinaomlásban súlyosan megsérült Erőss Zsoltot (41) rendhagyó módon a kórházban, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben faggatták a Blikk olvasói.

A Hópárduc becenévre hallgató hegymászó máig az egyetlen magyar, aki feljutott a Mount Everestre, több nyolcezres csúcsot is meghódított. A számos siker mellett tragikus expedíciók részese is volt, legutóbb egy kis híján végzetes baleset miatt került a címlapokra. Az egész ország izgult érte, amikor a könnyű túrára készülő Erősst és két társát egy lezúduló hófal sodort el a Magas-Tátrában.

Mindkét lába eltört, s amikor kiderült, hogy szilánkosra tört jobb lábszárát nem lehet helyrehozni, élete egyik legnehezebb döntését meghozva beleegyezett az amputációba. Az átélt szörnyűségek ellenére Zsolt most is megmutatta, hogy nem akármilyen fából faragták, mosolyogva fogadta a legrázósabb kérdéseket is:

Biztos abban, hogy jól döntött? Én nem vagyok erről meggyőződve! (Marcsi)

Zsolt: A másik alternatíva a fájdalomcsillapító lenne, a közértig való sántikálás, a lemondás a normális életviteltől. Ez az ára, ezzel tudok visszatérni. Választanom kellett a jó és a rossz élet között.

A hegyen történtek kapcsán lenne olyan dolog, amit másként csinálnál? (Pisti)

Zsolt: Az ember minden balesetből kell, hogy tanuljon, és óvatosabbá kell váljon, de a túlzott óvatosság lassúságot jelent, ami a hegyen tovább növeli a kockázatot.

Sírt egyszer is a balesete miatt? (MAMA)

Zsolt: A történtek miatt sosem sírtam. Amikor érzem, hogy milyen sokan szorítanak értem, az viszont meghat.

Hogyan készülsz a mászásokra? Van valamilyen titkos trükköd? (István 25)

Zsolt: Általában erőnléti edzést végzek, például futok, amúgy a csapatból mindenki magát készíti fel. A legjobban egyébként maga a hegymászás javítja a kondíciót.

Úgy tűnik, egyáltalán nem félsz a hegyektől vagy a sérülésektől. Van olyan dolog, amitől igen? (Zoltán)

Zsolt: A józan keretek között én is félek a magasságtól, az időjárástól vagy éppen a lavináktól is, de pánikba esni nem szoktam, megtanultam kezelni ezt az érzést. Egyébként a pókokat sem kedvelem különösebben, de ha a nejem rimánkodik, azért képes vagyok megfogni őket.

Lebeszélnéd a lányodat, ha a nyomdokaidba lépve később veszélyes csúcsokat szeretne meghódítani? (Ildikó 45)

Zsolt: Szeretem őt, ezért biztosan rossz érzés lenne, aggódnék érte, de a hegymászás egy pozitív tevékenység, így támogatnám benne. Tudatosan kell belevágni, ezért természetesen ellátnám néhány tanáccsal, hogy tisztában legyen a kockázatokkal, ám felőlem aztán mélytengeri búvárnak is elmehetne.

Fogsz még mászni az idén? (Sándor)

Zsolt: Nem fogom erőltetni, mert először is jó állapotban kell legyek, hogy bevállaljam. Majd jövőre.

Mikor engednek ki a kórházból? (Tom)

Zsolt: Nagyon hosszú folyamat a regenerálódás. Még nem tudni, mikor mehetek haza, tavasszal járhatok legkorábban.

Miért nem öltözik föl? Legalább egy póló, ha már a pizsama zavarja! (Béla)

Zsolt: Kórházban nem szokás felöltözni, de ebben esetleg akadályozhatnak a sérülések is.

Erőss Zsolt a kórházban "beszélgetett" a Blikk olvasóival

Drukkolok önnek, hogy tovább tudja folytatni, amit annyira szeret. Sok sikert kívánok! (Zita)

Zsolt: Köszönöm! Ez a baleset úgy végződött, hogy lehetőségem van visszatérni régi életformámhoz, bár sok munka vezet még addig.

Először is gratulálok, hogy megmászta a Mount Everestet ! Nem gondolkodott el azon, hogy abbahagyja a hegymászást, miután családot alapított? Most is majdnem az életébe került.

Zsolt: A hegymászásban több a kockázat, mint az átlagos emberi tevékenységekben, de lehet olyan jól csinálni, hogy összeférjen a családdal és egyéb tevékenységekkel.

Melyik csúcshódításra vagy a legbüszkébb? (Saci)

Zsolt: A K-2 tűnik a legnehezebbnek számomra, a legbüszkébb pedig még mindig az első nyolcezresemre, a Nanga Parbatra vagyok, amelyet 1999-ben másztam meg.

A blikk.hu oldalon végigolvashatja az Erőss Zsoltnak feltett összes kérdést és az arra adott válaszokat.